Karl Otto Paetel
Nemzetibolsevik kiáltvány
Az Eszmék a peremvidékről című sorozat 1. része.
Az 1920-as években számos német értelmiségi kezdeményezte a radikális nacionalizmus és a bolsevizmus összeolvasztását. Ennek legfőbb alakja Ernst Niekisch író-tanár volt, az eszmét azonban a Karl Otto Paetel újságíró által jegyzett, 1933-as Nemzetibolsevik kiáltvány ismertette meg a széles nyilvánossággal. Ő a bolsevikok mellett a nemzetiszocialistákat is éltette, ám utóbbiakból kiábrándult, miután úgy érezte, nem kötelezték el magukat a gazdasági értelemben vett forradalmi szocializmus mellett. Paetel harmadikutas ideológiája igyekezett összeolvasztani a német nemzetiszocializmust a marxizmus–leninizmussal. Ennek az lett a vége, hogy mind a kommunisták, mind a nácik kiközösítették – kísérlete kudarcba fulladt.
_____________________________________
Tartalom
- Fordítói előszó
- Ki volt Karl Otto Paetel?
- Bevezetés
- Látomás
- A feladat
- A „nemzetibolsevizmus” tíz éve
- Fiatal nacionalizmus
- Megreformált nemzetiszocializmus?
- A fasiszta tévedés
- Az NSDAP történelmi hibája
- Nacionalista kommunizmus
- A nemzetikommunizmus arculata
- Miért nem a KPD?
- Háború és béke
- Boldogság vagy szabadság?
- A nemzet mint „legfőbb érték”
- Marxizmus és nemzeti kérdés
- Vidéki forradalom?
- Parasztkérdés Németországban
- Tanácsrendszer vagy korporatív állam?
- Szocializmus
- Poroszság mint alapelv
- Osztályharc mint nacionalista igény
- Versailles
- Forradalmi külpolitika
- Új hit
- Nemzeti rend
- Kivárunk
| Szerző(k) | Karl Otto Paetel |
| Fordító | Welczenbach Balázs |
| Szerkesztő | Frank Robin |
| Borítóterv | Frank Robin |
| Cikkszám | EM-3001 |
| Kiadó | Empyreum Kiadó |
| ISBN | 9786158246866 |
| Megjelenés éve | 2025. március 14. |
| Oldal | 148 |
| Terjedelem | 25 ezer szó |
| Nyomdai kivitelezés | Gyomai Kner Nyomda Zrt. |
| Kötészet | Puhatáblás |
| Belív | Holmen Book Cream 60g |
| Méret | 120 × 200 mm |
| Súly | 125 g |
